Új MTSZ tagsági kártya

Természetbarát igazolvány

Az MTSZ honlapján megjelent információk

A megjelenésében is színvonalas plasztikkártya alapú, fényképes Természetbarát igazolvány, a tagsági viszony igazolásán, a szövetséghez tartozás éves díján túl számos kedvezmény igénybevételére jogosít. Tartalmazza az egész világon igénybe vehető balesetbiztosítás éves díját, valamint a Turista Magazin előfizetését is. A szövetség csaknem 150 különböző céggel, szervezettel kötött szerződést – nemzeti parkok, barlangok, tanösvények, vadasparkok, arborétumok, állatkertek, múzeumok belépődíjai; turistaszállók, szállodák, panziók, éttermek utazási irodák, kisvasutak, síközpontok szolgáltatásai; sportszerek, sportruházat, könyvek, térképek, navigációs eszközök stb. vásárlási kedvezményei –, akik 10-50%-os kedvezményeket biztosítanak a tagság számára. A kedvezményeket Magyarországon, Szlovákiában, Ausztriában és Erdélyben működő cégek ajánlották fel. Ezek a kedvezmények a Természetbarát igazolványhoz társuló Turista kártya segítségével vehetők igénybe.

A szolgáltatások, támogatások fajtájáról és mértékéről a kártya kiadásával egy időben gyártásra kerülő partnerigazolványban kap a tagság tájékoztatást, egyidejűleg a partnerek felkerülnek az MTSZ honlapjára és megjelenik a Turista Magazinban is.

A névre szóló, plasztikkártya Természetbarát igazolvány megrendelése és az ehhez kapcsolódó Turista kártya átvétele kétféle módon történhet.

– A megyék, illetve egyesületek egy táblázaton beküldik a kártya kiállításához szükséges adatokat és megjelölik az igényelt igazolvány típust.

Az adott szervezet vezetője aláírásával igazolja a személyek egyesületi tagságát. Az igényléshez csatolni kell az adott személyek háttér nélküli igazolványképet. Ezt meg lehet küldeni e-mailban, vagy postai úton. Amennyiben szükséges, a fényképeket a Turista Magazin szerkesztőségében ingyenesen elkészítik.

– Az igazolványok megrendelése történhet egyéni megrendelőlapon is. Ebben az esetben is igazolni kell az adott személy egyesületi tagságát és csatolni kell a fotót.

Mindkét esetben elengedhetetlenül szükséges a jelentkezési lapok kitöltésén és a fotók megküldésén túl, az adott tagsági viszonyhoz tartozó teljes tagsági díj befizetése és megküldése. A jelentkezési lapokat és a tagsági díjat elsősorban az MTSz központba kell megküldeni, de elfogadja a Turista Magazin szerkesztősége is. Az új igazolványok érvényesítése 2010. január 1-jével, illetve minden központba történő megküldés után a következő hónap ötödikével történik.

Igazolvány típusok:

Felnőtt (Turista Magazin-előfizetéssel) 5500 Ft

Felnőtt (Turista Magazin-előfizetés nélkül) 3100 Ft

Nyugdíjas, diák (Turista Magazin-előfizetéssel) 4900 Ft

Nyugdíjas diák (Turista Magazin-előfizetés nélkül) 2500 Ft

A Magyar Természetbarát Szövetség régi igazolványainak, betétlapjainak érvényesítése a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, háromféle tagdíj-kategóriában változatlan formában történik. A régi igazolványokhoz 2010. január 1-től nem tartozik biztosítás!


A Magyar Természetbarát Szövetség Természetbarát Turista Kártyájához kapcsolódó magyar és nemzetközi partnercégek kedvezményei

Magyar belépődíj-kedvezmények

Fővárosi Állat- és Növénykert
1146 Budapest, Állatkerti krt. 6–12.
Telefon: 06/1/273-4900, 06/1/273-4901
Fax: 06/1/273-4902
E-mail: info@zoobudapest.com
www.zoobudapest.com
Kedvezmény: 30%

Aggteleki Nemzeti Park
3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
Telefon: 48/506-000; fax: 48/506-001
E-mail: info.anp@t-online.hu
www.anp.hu

Barlangtúrák
Baradla-barlang: aggteleki rövid túra
Baradla-barlang: vörös-tói túra
Vass Imre-barlang, Jósvafő
Rákóczi-barlang
Baradla-barlang: Raisz Keresztély-emléktúra
Baradla-barlang: hosszú túra
Baradla-barlang: speciális (retek-ági) túra
Béke-barlang
Kossuth-barlang
Meteor-barlang
Kedvezmény: 50%

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
8229 Csopak, Kossuth u. 16.
Telefon: 06/87/555-260
E-mail: bfnp@bfnp.kvvm.hu
www.bfnpi.hu
Bemutatóhelyek
Kis-Balaton, Kápolnapuszta, Bivalyrezervátum
Vörs, Talpasház Dózsa György u. 17.
Fenékpuszta, Diás-sziget (Kutatóház)
Zalaszántó, Kotsy-vízimalom, Ádám u. 2.
Tapolcai-tavasbarlang, Kisfaludy S. u. 3.
Káli-medence, Salföld, major
Monoszló, Hegyestű Dunántúli Kőtár
Balatonfüred, Lóczy-barlang, Öreghegyi u.
Zirc, Arborétum, Damjanich u. 19.
Bakonybél, Erdők Háza, Szent Gellért tér 9.
Várpalota, felhagyott homokbánya,
Gagarin u. 3.
Kedvezmény: 30%

Szarvasi Arborétum
5540 Szarvas, I. kk. 9.
Telefon: 06/66/312-344
E-mail: pepikert@pepikert.hu
www.pepikert.hu
Kedvezmény: 30%

Budakeszi Vadaspark
Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft.
2092 Budakeszi Pf.: 88
Telefon: 06/23/451-783, fax: 06/23/457-783
Kedvezmény: 40%

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
3301 Eger, Sánc u. 1.
Telefon. 36/36/412-700
E-mail: bnptitkarsag@bnp.kvvm.hu

Ipolytarnóci ősmaradványok
Telefon/fax: 06/32/454-113
Kedvezmény: 20%

Felsőtárkány – Nyugati Kapu
Tópart, Ifjúság u. 34/1.
Telefon: 06/36/534-078
Kedvezmény: 20%

Lillafüred
Szent István-cseppkőbarlang
Anna-barlang
Telefon/fax: 06/46/334-130
Kedvezmény: 20%

Diószegi Sámuel Iskolai Botanikus Kert
4032 Debrecen, Hollós utca 3.
Telefon: 06/52/412-000,
Fax: 06/52/412-379
E-mail: tihigy@invitel.hu
Kedvezmény: 50%

Duna–Dráva Nemzeti Park
Igazgatóság
E-mail: dunadrava@ddnp.kvvm.hu
www.ddnp.hu

Pintér-Kert Arborétum
7625 Pécs, Tettye tér 9.
Telefon: 06/72/517-200
Kedvezmény: 20%

Tettyei mésztufabarlang
Telefon: 06/72/211-830; 06/30/580-3424, 06/30/525-4351
Kedvezmény: 20%

Fehér Gólya Múzeum
7717 Kölked, Széchenyi u. 1.
Telefon: 06/69/384-208
www.fehergolyamuzeum.hu
Kedvezmény: 20%

Bemutatóközpont – Drávaszentes
7570 Barcs-Drávaszentes, Fő u. 1.
Telefon: 06/82/461-285, 06/30/474-3591
Egyéb szolgáltatások:
Információ: 06/30/377-3393, 06/30/474-3591
Kedvezmény: 20%

Duna–Ipoly Nemzeti Park
1121 Budapest, Költő u. 21.
Telefon: 06/1/391-4626,
Fax: 06/1/200-1168
E-mail: dinpi@dinpi.hu
www.dinpi.hu
Kedvezmény: 20%

Pál-völgyi-barlang
1025 Budapest, Szépvölgyi út 162.
Telefon: 06/1/325-9505
Kedvezmény: 20%

Szemlő-hegyi-barlang
1025 Budapest, Pusztaszeri út 35.
Telefon: 06/1/325-6001
Kedvezmény: 20%

Sas-hegyi Látogatóközpont
1112 Budapest, Tájék u. 26.
Telefon: 06/30/408-4370
www.sas-hegy.hu
Kedvezmény: 20%

Alcsúti Arborétum
Halász Ferenc
Telefon: 06/20/424-8995
www.alcsutiarboretum.hu
Kedvezmény: 20%

Ócsai Tájház és Turján Ház
2364 Ócsa, Dr. Békési Panyik Andor u. 4–6.
Verbőczi Gyuláné Erika
Telefon: 06/30/494-3368
www.ocsa.tajhaz.hu
Kedvezmény: 20%

Fertő-Hanság Nemzeti Park
9435 Sarród, Rév-Kócsagvár
Telefon: 06/98/537-620
E-mail: fhnpititkarsag@fhnp.kvvm.hu
www.ferto-hansag.hu
Kedvezmény: 20%

Hortobágyi Nemzeti Park
4002 Debrecen, Sumen u. 2.
Telefon: 06/52/529-920
E-mail: hnp@hnp.datanet
Hortobágy-Halastó bemutatóterület
(Öreg-tavi tanösvény)
Egyek-pusztakócsi mocsarak
(Górési tanösvény)
Szálkahalmi tanösvény)
Pásztormúzeum
4071 Hortobágy, Petőfi tér 1.
Telefon: 06/52/369-040
Kedvezmény: 20%

Erdőteleki Arborétum
Károly Róbert Főiskola
3358 Erdőtelek, Fő út 129.
Telefon: 06/36/496-022, 06/30/349-5689
www.karolyrobert.hu/arboretum
Kedvezmény: 20%

Kiskunsági Nemzeti Park
www.knp.hu
Természet Háza látogatóközpont
6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19.
Zöld Pont: 06/76/501-596
Programok: 06/76/501-594
Erdei iskola: 06/76/500-068
Fax: 06/76/481-074
E-mail: oktatasio@knp.hu
Kedvezmény: 30%

Virágh-kúria Helytörténeti
Gyűjtemény
6090 Kunszentmiklós, Kossuth tér 1/B
Információ: Tourinform Iroda
Tel./fax: 06/76/351-271
Kedvezmény: 30%

Tisza-völgyi Bemutatóház (Szatymaz)
Információ: 06/30/638-0297
Kedvezmény: 30%

Tisza-tavi vízi sétány
és tanösvény
Megközelíthető: Poroszló, Delfin kikötő
Telefon: 06/30/466-3300
E-mail: info@vizisetany.hu
www.vizisetany.hu
Kedvezmény: 20%

Körös-Maros Nemzeti Park
Körösvölgyi Látogatóközpont
5540 Szarvas, Anna-liget 1.
5541 Szarvas, Pf.: 72.
Telefon: 06/66/313-855
E-mail: korosvolgy@kmnp.hu
www.kmnp.hu, kmnp.nemzetipark.gov.hu
Kedvezmény: 25%

Réhelyi Látogatóközpont
5510 Dévaványa, Réhely
Telefon: 06/66/483-083
E-mail: rehely@kmnp.hu
www.kmnp.hu, kmnp.nemzetipark.gov.hu
Kedvezmény: 25%

Nagyerdei Kultúrpark
4032 Debrecen, Ady Endre út 1.
Telefon: 06/52/310-065, fax: 06/52/532-774
E-mail: info@zoodebrecen.hu
www.zoodebrecen.hu
Kedvezmény: 20%.

Nyíregyházi Állatpark
4431 Nyíregyháza-Sóstófürdő, Sóstói út
Telefon: 06/42/479-702
E-mail: info@sostozoo.hu
www.sostozoo.hu
Kedvezmény: 30%

Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/A
Telefon: 06/94/548-034
E-mail:orseginp@onp.kvvm.hu
www.onp.nemzetipark.gov.hu

Őrségi Népi Műemlékegyüttes
9942 Szalafő, Pityerszer 12.
Kedvezmény: 25%

Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/A
Telefon: 06/94/548-034
E-mail:orseginp@onp.kvvm.hu
www.onp.nemzetipark.gov.hu

Bechtold István Természetvédelmi
Látogatóközpont
Kőszeg, Aradi vértanúk parkja
Telefon: 06/94/563-174
E-mail: koszegtk@t-online.hu
www.buboscinege.hu
Kedvezmény: 40%

Pécsi Állatkert
7621 Pécs Munkácsy M. u. 31.
Telefon: 06/72/532-151; 06/72/312-788; fax: 06/72/213-114
E-mail: zoo@t-online.hu, pecszoo@pecszoo.hu
www.pecszoo.hu
Kedvezmény: 10%.

Szegedi Vadaspark
6701 Szeged, Cserepes sor 47. Pf.: 727.
Telefon: 06/62/542-530
Fax: 06/62/445-299
E-mail: info@zoo.szeged.hu
www.zoo.szeged.hu
Kedvezmény: 30%

Tiszakürti Arborétum
5471 Tiszakürt, Bolza gróf út 5.
Telefon: 06/56/568-021
E-mail: arboreta@t-online.hu
www.arboreta.hu
Kedvezmény: 30%

Veresegyházi Állatkert-Medveotthon
2112 Veresegyház, Patak u. 39.
Mobil: 06/20/397-0138
E-mail: kulibalint@medveotthon.hu
Kedvezmény: 20%

Xantus János Állatkert
9027 Győr, Kiskút-liget
Telefon: 06/96/618-367
Fax: 06/96-618-367
E-mail: zoogyor@zoogyor.com
www.zoogyor.com
Kedvezmény: 18%

Szlovák belépődíj-kedvezmények

Aquapark Poprad
Honlap: www.aquacity.sk
Kedvezmény: 15% belépődíj

Hotel Myto (Myto-pod, Dumbierom – Vámos – Alacsony-Tátra)
www.hotel-myto.sk
Kedvezmény: 30% wellness belépő

Magyarországi szállásdíj/vendéglátás

Alma Háza – Szálka
Szálka, Kossuth u. 72.
Telefon: 06/30/204-6763
E-mail: almahaza@t-email.hu
Kedvezmény: 12%

Club Leonardo étterem és panzió
2535 Mogyorósbánya, Felszabadulás u. 68.
Telefon: 06/33/488-066; fax: 06/33/488-107
E-mail:clubleonardo@freemail.hu
www.clubleonardo.hu
Kedvezmény: 10%

Czanadomb Vendégház
7673 Cserkút, Petőfi u. 9.
Telefon: 06/72/564-148, 06/30/216-6896
www.czanadomb.hu
Kedvezmény: 10%

Nefelejcs fagyizó és apartmanház
8868 Kistolmács, Petőfi S. út 45.
Telefon: 06/30/398-1256
E-mail: info@kistolmacs-szallas.hu
www.kistolmacs-szallas.hu
Kedvezmény: 10%

Fertő-Hanság Nemzeti Park Sarród Vendégház
9435 Sarród, Rév-Kócsagvár
Telefon: 06/98/537-620
E-mail: fhnpititkarsag@fhnp.kvvm.hu
www.ferto-hansag.hu
Kedvezmény: 20%

Csapody István Természetiskola
és Látogatóközpont
Fertőújlak, Petőfi S. u. 23/A
Telefon: 06/99/537-520
E-mail: fhnpiinfo@fhnp.kvvm.hu
Kedvezmény: 20%

Harica apartmanház
3770 Sajószentpéter, Kossuth Lajos út 119.
Telefon: 06/70/409-5812
E-mail: haricaapartman@freemail.hu
Kedvezmény: 10%

Rozmaring Vendégház
3950 Sárospatak, Rozmaring utca 10.
Telefon: 06/30/228-8363 (Hoffmann Imre)
E-mail: hofimi@freemail.hu
www.zemplenudulo.fw.hu
Kedvezmény: 10%

Jóbarát fogadó és étterem
Hóra és Lőrincz Kft.
3642 Bánhorváti Máloldal
Telefon: 06/70/633-5297, 06/48/344-254
E-mail: jobarat_fogado@citromail.hu
Kedvezmény: 10% a szállás árából,
továbbá ingyenes sátorozási lehetőség
a fogadó területén

Hortobágy Club Hotel,
Hortobágy-Máta
Nyugati Fogadóház, 33-as főút egyeki elágazás
Hortobágyi Nemzeti Park
4002 Debrecen, Sumen u. 2.
Telefon: 06/52/529-920
E-mail: hnp@hnp.datanet
Kedvezmény: 20%

Kaszó Vadászház, Üdülő
és Sportcentrum – Kaszópuszta
7564 Kaszó
Telefon: 06/82/445-818, 06/82/352-065/156-os mellék
Fax: 06/82/445-819
E-mail: hotel@kaszort.hu
Kedvezmény: 10%

Naprózsa Erdei Iskola
Kecskeméttől 20 km-re, Fülöpháza határában
Telefon: 06/76/500-068, fax: 06/76/481-074, 06/30/488-4568
E-mail: lendvaim@knp.hu
Kedvezmény: 30%

Kontyvirág Erdei Iskola
Lakitelek és Tiszaalpár között a Tőserdőben
Telefon: Bártol Réka, 06/30/475-9655
E-mail: bartolreka@knp.hu
Kedvezmény: 30%

Balló Ambrus Magyar Falusi Vendégfogadó
2364 Ócsa, Somogyi Béla út 16/A
Telefon: 06/70/568-8006
E-mail: ocsa@tourinform.hu
www.ballovendegfogado.hu
Kedvezmény: 10%

Napfény Ifjúsági és Sporttábor
– Őrségi Nemzeti Park
9933 Őrimagyarósd, Dózsa Gy. u. 63.
Telefon/fax: 06/94/426-184, 06/30/271-9181
E-mail: napfeny@kx.hu, fairgo@enternet.hu
www.napfeny.kx.hu
Kedvezmény: 10%

Őrség Vendégház
9933 Őrimagyarosd, Dózsa György u. 35.
Telefon: 06/30/473-4317; 06/30/ 582-6631
www.orsegvendeghaz.hu.
E-mail: hegyi.vilmos@orsegvendeghaz.hu
csilla@orsegvendeghaz.hu
Kedvezmény: 10%

Park Vendéglő – Ajkai sípálya
Ajka-Csingervölgy, Parkerdő
E-mail: parkvendeglo@t-email.hu
Kedvezmény: 10%

Vakáció Sopron Turistaszálló – Quint Kft.
9400 Sopron, Ady Endre út 31.
Telefon: 06/99/338-502, 06/99/506-778,
Fax: 06/99/506-779
E-mail: info@vakacio-vendeghazak.hu
Kedvezmény: 10%

Ráktanya kulcsosház
Bakony-Hárskút, Ráktanya
Telefon: 06/20/203-1089
E-mail: raktanya@chello.hu
www.raktanya.shp.hu
Kedvezmény: 10%.

Tóvirág Vendégház
8782 Zalacsány, Tóvirág u. 47–49.
Telefon: 06/83/336-245
E-mail: tovirag@zalaszam.hu
www.tovirag.info
Kedvezmény: 10%

Telekessy Vendégház
3346 Bélapátfalva, Bartók B. út – külterület
Telefon: 06/30/547-4922
E-mail: zsazsa1980@freemail.hu
www.telekessyvendeghaz.hu
Kedvezmény: 10%

Kuckó Vendégház,
Tájház és Kézművesház
3753 Abod, Magyar u. 6–8.
Telefon: 06/30/284-62-98, 06/46/324-297
E-mail: alkoto.kezek@gmail.com
http://kuckovendeghaz.gportal.hu
Kedvezmény: 10%

Malomerdő Panzió és Üdülőház,
Ökoturisztikai Központ
8066 Pusztavám, Petőfi S. u. 162.
Telefon: 06/22/417-786; 06/30/400-9099
Fax: 06/22/577-024
E-mail: info@malomerdo.hu
www.malomerdo.hu
Kedvezmény: 10%

Vöröskő Vendégház
3945 Rudabányácska, Kőtér u. 17.
Telefon: 06/30/532-5222
E-mail: krisztaxx@freemail.hu
www.stksi.huvorosko
Kedvezmény: 10%

Somosi Fogadó
3121 Somoskőújfalu, Somosi u. 188.
Telefon: 06/32/435-229
E-mail: somosifogado@freemail.hu
Kedvezmény: 10%

Kádár-porta
7681 Hetvehely-Kán, Arany János utca 17.
Telefon: 06/30/479-3344
E-mail: kadarporta.kan@gmail.com
www.kadarporta.hu
Kedvezmény: 10%

Falusi Turizmus Centrum
1074 Budapest, Dohány u. 86.
Telefon: 343-4130; fax: 321-2426
E-mail: ftur@ftur.hu
www.falutur.hu
Kedvezmény: 10%

Markazi Bormúzeum-Étterem
Norvelte Kft.
Képviselője: Lasancz Péter
1143 Budapest, Gizella u. 17.
Kedvezmény: 15%

Szlovákiai szállásdíj/vendéglátás

Autócamping Podlesok
– Hrabusice (Káposztásfalva)
– Szlovák Paradicsom
www.slovenskyraj.sk/atc.htm
Kedvezmény: április–október 10%
november–március 15%

Best Western Hotel Tulipan
(Tátranská Lomnica – Tátralomnic)
www.hoteltulipan.sk
Kedvezmény: 20%

Chata Borinka – Králiky
(Banska Bystrica – Besztercebánya)
www.chataborinka.sk
Kedvezmény: 20% (három éjszakától)

Grand Hotel Bellevue
(Horny Smokovec – Felsőtátrafüred)
www.hotelbellevue.sk
Kedvezmény: 15%

Grand Hotel Kempinski
High Tatras (Strba – Strbske
Pleso – Csorbató)
www.kempinski-hightatras.com
Kedvezmény: 20%

Grand Hotel Trancin
(Trencsény)
www.grand-hotel.sk
Kedvezmény: 10%

HolidayRaj – hegyi gerendaházak (Malatiny – Hárommalatin)
www.holidayraj.sk
Kedvezmény: 10%

Hotel Atrium
(Novy Smokovec – Újtátrafüred)
www.atriumhotel.sk
Kedvezmény: 10%

Hotel Grand Matej Banksá Stiavnica (Selmecbánya)
www.grandmatej.sk
Kedvezmény: 10%

Hotel Kolowrat
(Tatranska Javorina – Javorina)
www.hotelkolowrat.com
Kedvezmény: 10%

Hotel Mlynky
(Biele Vody – Fehérvár)
www.hotelmlynky.sk
Kedvezmény: 10%

Hotel Myto (Myto-pod, Dumbierom – Vámos – Alacsony-Tátra)
www.hotel-myto.sk
Kedvezmény: 20% szállásdíj
20% sportlétesítmény, tenisz

Hotel Pod Zamkom
(Bojnice – Bajmóc)
www.hotelpodzamkom.sk
Kedvezmény: 10%

Hotel Prestige (Trnava – Nagyszombat)
www.hotelprestige.sk
Kedvezmény: 10%

Hotel Satel Mineral (Bardejovské Küpele – Bártfafürdő)
www.hotelsatel.com
Kedvezmény: 30%

Hotel Satel (Levoca – Lőcse)
www.hotelsatel.com
Kedvezmény: 30%

Hotel Senec (Senec-Szenc)
www.hotelsenec.sk
Kedvezmény: 10%

Hotel Sitno (Vyhne)
www.hotelsitno.sk
Kedvezmény: 10%

Kemping Slnecne Skaly (Rajecfürdő)
www.camping-raj.sk
Kedvezmény: 10–20%

Kúpele Nimnica (Nemőc gyógyfürdő)
www.kupelenimnica.sk
Kedvezmény: 10%

Kúpele Stós (Stós fürdő)
www.kupele-stos.sk
Kedvezmény: 10%

Lubica Guránova – Pro Personnel (Banska Bystrica – Besztercebánya)
www.jolankaprivat.sk
Kedvezmény: november 1–március 7. 30%
március 7–november 1. 10%

Panzio Pod Guglom,
Mlinky – Szlovák Paradicsom
www.mlynky.net
Kedvezmény: 12%

Penzion Juko Bojnice (Bajnóc)
Honlap: www.penzion-juko.sk
Kedvezmény: 10%

Penzion Lodenica
(Liptovsky Hradok – Liptóújvár)
www.penzionlodenica.sk
Kedvezmény: 10%

Penzion Na Kopci
(Banská Stiavnica – Selmecbánya)
www.nakopci.sk
Kedvezmény: 10%

Penzion pri Kastieli Betliar
(Roznava – Rozsnyó)
www.katielbetliar.sk
Kedvezmény: 10%

Penzion Raj
(Rajecke Teplice – Rajecfürdő)
www.penzionraj.sk
Kedvezmény: 15%

Penzion Skalná ruza
(Kövirózsa – Bemerská Hörka)
www.gemer.sk
Kedvezmény: 12%

Penzion Stary Hostinec
Svaty Anton 113.
www.stapyhastinec.sk
Kedvezmény: 10% szállásdíj
5% fél vagy teljes panzió

Pienspol Travel – Hotel Petnik (Dunajec)
www.penzionpltnik.sk
Kedvezmény: 10% szállásdíj, étkezés,
kölcsönzés, vízisport stb.

Saris Park – Presov (Eperjes)
www.sarispark.sk
Kedvezmény: 10%

Tatra Hotel – Poprad
www.tatrahotel.com
Kedvezmény: 12%

Villa Beatrice Tatranskej Lomnici (Tátralomnic)
www.travelguide.sk
Kedvezmény: 15%

Wellness Hotel Patince
(Patince-Path)
www.wellnesspatince.sk
Kedvezmény: 15% szállásdíj/szolgáltatás

Zaneta Hrivnákova (Krasnohorské – Krasznahorka)
www.bradkrasnaborka.sk
Kedvezmény: 10%

Romániai szállás/vendéglátás

Boros Panzió
Bihar megye, Várasfenes 71.
Telefon: +40/740 936849
E-mail: dory_boros@yahoo.com
Kedvezmény: 10%

Harmónia Panzió
Csíkszereda, Apor Péter utca 17.
Telefon/fax:+40/266/372/236; GSM: +40/744/669/350, +40/744/693/820
E-mail: harmoniapanzio@yahoo.com
Kedvezmény: 10%

Ausztriai szállás/vendéglátás

Burger Turistaház – Alsó-Ausztria
Orient Adventures Utazási Iroda
1067 Budapest, Teréz krt. 29.
Telefon: 06/1/302-6651
Fax: 06/1/354-0735
Mariazell közelében
E-mail: info@orientadventures.hu
www.orientadventures.hu
Kedvezmény: 10%

Stiefelhaus
(Bakancsos vendégház)
St. Jakob im Walde
Kirchenvirtel 85.
Telefon: 06 70/387-3129
E-mail: info@stiefelhaus.eu
www.stiefelhaus.eu
Kedvezmény: 10%

Sportfelszerelés

Mountex Kft.
www.mountex.hu
Üzletek:
1134 Budapest, Váci út 19. (Mountex-ház)
Telefon: 06/1/239-6050
1092 Budapest, Ferenc krt. 2–4.
Telefon: 06/1/217-2426
2040 Budaörs, Malomkő u. 7.
Telefon/fax: 06/23/500-306
3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 80/A
Telefon/fax: 06/46/323-291
Kedvezmény: 5%.

Tengerszem Túrabolt
www.tengerszem.hu

Tengerszem Sport
1075 Budapest, Dohány u. 29.
Telefon: 06/1/322-1606, fax: 06/1/413-0784
E-mail: dohany@tengerszem.hu
Tengerszem Árkád
1107 Budapest, Örs Vezér tere
Telefon/fax: 06/1/434-8432
E-mail: k2@tengerszem.hu
Kedvezmény: 10%

Lowe Alpine Sportbolt
1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 17.
Telefon: 06/70/616-4823
www.lowealpine.hu
Kedvezmény: 10%

Euroglobe Kft.
Üzletek:
Nomád Túrabolt
3525 Miskolc, Széchenyi u. 21.
Telefon: 06/46/508-484
7626 Pécs, Király u. 23–25.
Telefon: 06/72/225-908
8000 Székesfehérvár, Ady E. u. 6.
Telefon: 06/22/385-060
Kedvezmény: 10%

GPS Trade Kft.
– Compass-Sport terepfutók
boltja
1134 Budapest, Dózsa György út 61–63.
Telefon: 06/1/239-6013; 06/1/788-8888; fax: 06/1/237-0563
www.multinavigator.hu
Kedvezmény: 5–10%

Magyarországi sípálya/sífelvonó

Dobogókőért Közhasznú Alapítvány
2099 Dobogókő, Eötvös sétány 10.
Telefon: 06/30/852-0340
E-mail: dobogoko@gmail.com
www.dobogokosi.hu
Kedvezmény: 500 Ft/jegy

Dunakömlőd-paksi sípálya
www.sielok.hu/siterep/paks
Kedvezmény: 20%

Kékestetői sípálya
Mátra Centrum Kft.
3261 Pálosvörösmart, Hagyóka út 1.
www.kekestető.hu
Kedvezmény: 5%

Parkerdei Sífelvonó
Ajkai sípálya
Ajka-Csingervölgy, Parkerdő
E-mail: parkvendeglo@t-email.hu
Kedvezmény: 10%

Salgótarjáni Sí Klub
www.sielok.hu
Kedvezmény: 10%

Nagy Hideg-hegy Sí- és Túraközpont
SI-KER 2000 Kft.
Telefon: 06/27/999-048
E-mail: nagyhideghegy@gmail.com
Kedvezmény 10%

Szilvásváradi sípálya
www.szilvasvaradsi.hu
Kedvezmény: 15%

Mátraszentlászló, Sípálya
Telefon: 06/70/943-0575, 06/70/360-8446
www.sielok.hu, heta2@tiszatotabor.hu
www.tiszatotabor.hu, heta2@tiszatotabor.hu
Kedvezmény: 10%

Mátraszentistván Sípark
DIGITROLL Kft.
E-mail: info@sipark.hu
www.sipark.hu
Kedvezmény: 10%

Sarudi Diáktanya
Telefon: 06/70/943-0575, 06/70/360-8446
Kedvezmény: 10%

Szlovákiai sípálya/sífelvonó

Goimpex Bratislava (Pozsony)
www.parksnow.sk
Kedvezmény:
10% síbérlet, Donovaly bobpálya
10% síbérlet Strbske – Pleso (Csorbató)
10% síbérlet Velka Raca

Jased s.r.o
(Jasenska Dolina – Nagy-Fátra)
Kedvezményt nyújtó hely: 0 38 11 Belá – Dulice Slovakia
www.jasenskadolina.sk
Kedvezmény: 20% síbérlet

Patty Ski (Donovaly)
www.pattyski.sk
Kedvezmény: 10% síiskola, kölcsönző,
óvodai babysitting

Ski Plejsy – Síközpont (Korompa)
www.plejsy.com
Kedvezmény: 50% síbérlet

Tale a.s. – Sí- és Sportközpont (Chopok közelében)
www.tale.sk
Kedvezmény: 10% síbérlet

Vrátna Free Time Zone Síközpont (Kis-Fátra)
www.vratna.sk
Kedvezmény: 10% síbérlet

Könyvek, térképek

Stúdió könyvesbolt
Stúdió-Pé Reklámiroda Kft.
1138 Budapest, Népfürdő u. 15/D
Tel./fax: 359-1964; 359-6461
E-mail: studio-pe@chello.hu
www.studio-pe.hu
Kedvezmény: 25%

Cartographia
Földgömb- és Térképbolt
Cartographia Kft.
1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 37.
Telefon: 06/1/312-6001
E-mail: terkepbolt@mail.datanet.hu
www.cartographia.hu
Kedvezmény: 20%

Térképvilág Kft.
E-mail: mapking@mapking.hu
www.utikonyv.eu
Kedvezmény: 10%

Kisvasút, hajózás/menetdíj

Egererdő Zrt. erdei vasútjai
3300 Eger, Kossuth u. 16.
Telefon: 06/36/413-166
E-mail: egererdo@egererdo.hu
www.egererdo.hu
Kedvezmény: 10%

Mátravasút, Gyöngyös
Dobó u. 1.
Telefon: 06/37/312-447
Gyöngyös – Mátrafüred és Gyöngyös – Lajosháza – Szalajka ház között összesen 21,5 km-es szakaszon, egész évben
Kedvezmény: 10%

Szilvásváradi Állami Erdei Vasút
Szilvásvárad, Szalajka út 8.
Telefon: 06/36/355-197
Szalajka-völgy, áprilistól októberig
Kedvezmény: 10%

Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút
Telefon: 06/36/434-210
Májustól szeptember végéig hétvégenként és ünnepnapokon, illetve igény szerint megrendelés esetén más időpontokban is
Kedvezmény: 10%

Hortobágy – Halastavi Kisvasút
Tel./Fax: 06/52/589-321
E-mail: info@hnp.hu www.hnp.hu
Kedvezmény: 10%

Kemencei Erdei Múzeumvasút
Kisvasutak Baráti Köre Egyesület
2638 Kemence, Csarnavölgyi út 45.
Telefon: 06/20/388-5743
E-mail: kemence@kisvasut.hu
www.kisvasut.hu/kemence
Kedvezmény: 37,5%

Mecseki Kisvasút
Telefon: Andróczi István, 06/20/355-4641
E-mail: muki1962@citromail.hu
mecsekikisvasut@extra.hu
www.mecsekikisvasut.extra.hu
Kedvezmény: 10%

Zsuzsi Erdei Vasút Kht.
4034 Debrecen, Faraktár u. 60.
Telefon: 06/52/417-212; 06/30/490-8212; 06/30/210-0545
E-mail: info@zsuzsivasut.hu
www.zsuzsivasut.hu
Kedvezmény: 10%

Fertő-tavi Hajózási Kft.
9421 Fertőrákos Hajókikötő 1.
E-mail: fertohajo@gmail.com
www.fertohajo.hu
Kedvezmény: 10%

Tisza-tavi vízi sétány és tanösvény
Megközelíthető: Poroszló, Delfin Kikötő
Telefon: 06/30/466-3300
E-mail: info@vizisetany.hu
www.vizisetany.hu
Kedvezmény: 20% a belépőkártyára, vezetési, belépő- és szállásdíjra (Bátorligeti és Nagyiványi turistaház), csónakbérlésre

Szolgáltatás

Harmat Textiltisztító Kft.
1095 Budapest, Soroksári út 48.
A kedvezmény igénybevételi helyei:
Budapest II., Margit krt. 62.
Budapest III., Madzsar József u. 7.
Budapest XII., Kiss János alt. u. 48/A.
Partnercégnél: Budapest XXI., Kossuth
Lajos u. 67.
www.patyolat.hu
Kedvezmény: 10%

Új MTSZ tagsági kártya – Demeter