Túra a Visegrádi-hegységben!

A Kő-hegy felfedezése a Kő-hegyi tanösvényen!

A Visegrádi-hegység kedvelt túracélpontja a mi szakosztályunknak is. Ezen a túrán a tájegység egyik kevésbé látogatott hegyére, a Kő-hegyre sétálunk fel. Szentendréről indulva szinte könnyed emelkedőn jutunk fel a Kő-hegyi tanösvényhez.

A hegység egyik leglátványosabb természeti képződménye a Vasas-szakadék. Rövid, de izgalmas szakasza lesz a túrának a szakadék szűk, 20 méteres falai közötti séta. A Kő-hegy másik nevezetessége a hegytető agyagos horpadásában kialakult tó. Hajdanán csónakázni is lehetett a mocsári növényekkel tarkított víztükrön, de napjainkra már csak hóolvadás után találunk benne némi vizet. A régi partvonalra az idős fűzfák utalnak, manapság már a tómederben is fák nőnek. A Czibulka János szentendrei patikusról elnevezett menedékháznál tartunk majd egy hosszabb pihenőt. Ez az épület az egyike az utolsó klasszikus hegyi turistamenedékeknek, amit még a 1930-as években emeltek, és ami funkciójában ugyanazt szolgálja, mint régen. A hely igazi „hütteélmény”, amit hazánkban igen kevés helyen lehet megtapasztalni. Persze azért nem az alpesi turistaházak hangulatára kell gondolnunk, hiszen azt a fajta idillt a magyar viszonyok nem teszik lehetővé, de a természetjárás családias hangulatát itt is átélhetjük. Ezt követően érintjük a pazar látványt nyújtó Petőfi-kilátót, ami azért lett elnevezve a híres költőről, mert – a legendák szerint – ő maga is ezekről a sziklákról szemlélte 1845-ben a tájat. Itt, a kilátónál láthatjuk majd „Napóleon kalapját”. A Kő-hegy Pomáz felé eső jellegzetes andezitszikláját nevezik így, ami a környezeti hatásoknak kevésbé ellenálló kőzetrétegek folyamatos kopásával jött létre. A kalapos kőoszlopon kívül többek között rálátni innen Pomáz házaira, a szemközti Kevélyek vonulatára, valamint a Dunára is. Innen kényelmes úton – a vadregényes Zengő-völgy érintésével – ereszkedünk le Pomázra, amely már a Pilis kapuja.

Időpont: 2022.03.05.
Útvonal: Szentendre – Kő-hegyi tanösvény – Czibulka János menedékház – Petőfi-kilátó – János forrás – Zengő-völgy – Pomáz
Táv: 14 km
Szint: 380 m
Nehézségi fokozat: könnyű
(A túrát átlagos kondícióval és némi túrázási tapasztalattal minden egészséges ember könnyen teljesíteni tudja, nem szükséges kimagasló erőnlét, de a terepviszonyok miatt lényeges a megfelelő felszerelés /túrabakancs/.)
Túravezető: Gergely László
Indulás: 07:00  CSDKK parkoló
Érkezés: kb 17:00
Jelentkezés : Török Erzsébetnél: +36203144615
Részvételi díj: ASE- és Demeter-tagoknak 600 Ft, vendégeknek: 2.500 Ft/fő (vendég gyerekeknek 600 Ft/fő)
Szükséges felszerelés: Az évszaknak megfelelő, réteges öltözet, kényelmes, a lábat jól tartó túracipő. Váltócipőt hozzatok!
COVID-infó: Maszk a buszon szükséges

 

Túra a Visegrádi-hegységben! – Demeter