Külső-Somogy túra

Bízva abban, hogy „Őfelsége” nem akadályozza meg, Külső-Somogy területén fogunk túrázni, ahol egyik nemzeti emlékhelyünket – amely Szent László személyéhez kapcsolódik – is meglátogatjuk. Mióta legutóbb arra jártunk, megépült egy új, interaktív látogatóközpont, mely remélhetőleg sok információval, érdekességgel fog szolgálni a helyről, a hozzá kapcsolódó történelmi eseményekről.  Szent László után megemlékezünk természetesen Koppányról is, ami Somogyban járva megkerülhetetlen. Tovább...

Vértes túra

A Vértes hegység a Bakony és a Gerecse között terül el.
Nevét a legenda szerint egy történelmi esemény következtében kapta.
Henrik német-római császár 1051-ben sikertelen hadjáratot folytatott a magyarok ellen.
A haza felé futó német katonák eldobált fegyverei és vértjei szinte beborították a hegyoldalakat.
Ezért a hegységet a mai napig Vértesnek hívják.
Tovább...

Rám-szakadék a Bakonyban

Minden valamirevaló túrázó hallott már a Rám-szakadékról, illetve járt már ott.
Nyilván a Visegrádi-hegység egyik csodás helyéről van szó. Azonban ha
körbenézünk kicsiny hazánkban, rájöhetünk, hogy létezik még hozzá fogható szurdoktúra a magyar hegyekben. Ilyen például a Bakonyban az Ördög-árok. Tovább...

Börzsönyi kék+

Itt a következő lehetőség a hosszú távú turistautakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. A turisták által kevésbé preferált Börzsönyi Kéktúráról méltatlan lenne azt állítani, hogy kevesebb élményt tartogat, mint a hegység magasabb részein vezető, kilátásokban bővelkedő túra utak. Tény, hogy kevesebb panorámát fog elénk tárni, de viszonzásul csönddel teli erdőkben, vadregényes völgyekben és virágos réteken élhetjük át egy vándorút igazi hangulatát. Tovább...

Bejgli-, avagy évbúcsúztató túra

Bejgli-, avagy évbúcsúztató túra a Mecsekben, a Zengő érintésével, klasszikus kelet-mecseki útvonalon.

A Zengő csúcsán egy kilátót kezdtek építeni, ezért az eredetileg tervezett útvonal némileg módosult. A túra a szintemelkedés miatt nehéz, de a Keleti-Mecsek több látványosságát is érinti, így a karácsonyi pluszkalóriák ledolgozására kifejezetten ajánlott.

 

Időpont: 2019. 12. 30.
Útvonal: Hosszúhetény – Bocz-kereszt – Zengő – Korsoma-forrás – Püspökszentlászló – Kisújbánya – Óbánya
Táv: 14 km
Szint: 550 m
Nehézségi fokozat: nehéz
Túravezető: Jakab Albert
Indulás: 8 órakor a CsDKK parkolóból
Utazási hozzájárulás: egységesen 500 Ft
Jelentkezés (az utazási hozzájárulás befizetésével): Török Erzsébet 20/314-4615 vagy Jakab Albert 20/431-81-12
Tovább...