Pünkösdi országjárás – Sopron és környéke

Úgy tűnik, idén nem marad el pünkösd(i túra), végre összeállt a kiírás, már biztosan többen várjátok a pünkösdi igehirdetést. Idén az ország látnivalókban bővelkedő, nyugati szegletébe kalandozunk el. Bázisunk a méltán nagy kedvenc, a hangulatos Sopron lesz.

Íme a program:

Időpont: 2022. június 3–6. (péntek–hétfő)

  1. nap: Indulás Paksról 8 órakor a CSDKK parkolójából. Első napi program ebéd után, csokikóstolás a soproni Harrer Kézműves Csokoládé Műhelyben. Felhívták a figyelmet, hogy csak óvatosan ebédeljünk, tele hassal nem célszerű kóstolóra menni. Csokizás után elfoglaljuk a szállásunkat, majd este 6 órakor vacsora, utána szabadprogram.
  1. nap: Reggeli után elkezdjük az ismerkedést Sopronnal, délelőtt idegenvezető visz bennünket végig a belvároson, remélhetőleg sok új információval gazdagít bennünket. Utána fakultatív ebéd, majd a túravezető tervei szerint tematikus séta keretében megnézzük a város távolabbi részeit is. Vacsora este 6 órakor, majd utána a szokásos lazulás.
  1. nap: Elhagyjuk Sopront, és Fertőd felé vesszük az irányt, ahol az Esterházy-kastélyt nézzük meg. A kastélyos program után, délután Fertőrákost látogatjuk meg, ahol a Fertőrákosi Kőfejtő és Témaparkot járjuk be. Este a szokásos: vacsora, szabad program, kinek mihez van kedve.
  1. nap: Kicuccolás a szállásról, és indulás haza, de mielőtt hazatérnénk, még útbaejtjük a közelmúltban teljes rekonstrukción átesett nádasdladányi kastélyt, ahol vezetett program keretében nézzük meg az épületet.

Egyéb információ:
Szállás: a Soproni Szakképzési Intézet Kollégiumában, 4 ágyas szobákban.
Étkezés: három vacsora a soproni Jégverem Fogadó és Étteremben.

Költség: nem nyugdíjasoknak 53.750 Ft, 70 év alatti nyugdíjasoknak 50.500 Ft/fő, 70 felettieknek 47.300 (a különbség a belépőkkel van összefüggésben). A részvételi díj magában foglalja az étkezést (három vacsora), utazást, belépőket, idegenvezetést és a szállás+IFA költségét. 

Jelentkezés: 25.000 Ft előleg egyidejű befizetésével Török Erzsinél +36 20 3144615  

Jelentkezési határidő: 2022. 05. 14. A határidőt vegyétek komolyan, ugyanis az előzetes szállásfoglalást május második felében véglegesíteni kell, még anyagi konzekvencia nélkül.

A felkészülés jegyében keressetek rá Kosztolányi Dezső Pünkösd c. versére.

Mindenkit, akinek tetszik a program, szeretettel vár a szervező:
Török Erzsi

Pünkösdi országjárás – Sopron és környéke – Demeter