Boronka-melléki túra, Belső-Somogy

Megint Somogy!

Korábbi vállalást teljesítünk ezzel a túrával, a távolról megtudható információk alapján változatos növény- (lápostól a homoki gyepig) és állatvilág fogad minket. Bejárjuk az “Eltűnt puszták nyomában” tanösvényt is.
Kisebbeket/kényelmesebbeket is hívok, mert a túra egy részét (9 km) erdei vasúttal is lehet teljesíteni.
Hív a vasút, vár a táv! Tovább...

Külső-Somogy túra

Bízva abban, hogy „Őfelsége” nem akadályozza meg, Külső-Somogy területén fogunk túrázni, ahol egyik nemzeti emlékhelyünket – amely Szent László személyéhez kapcsolódik – is meglátogatjuk. Mióta legutóbb arra jártunk, megépült egy új, interaktív látogatóközpont, mely remélhetőleg sok információval, érdekességgel fog szolgálni a helyről, a hozzá kapcsolódó történelmi eseményekről.  Szent László után megemlékezünk természetesen Koppányról is, ami Somogyban járva megkerülhetetlen. Tovább...