Demeter Egyesület

mapA Demeter Egyesület 11 éves. Az eltelt időszak nem pusztán igazolta létezését, de az egyesületünk sikeres szervezetté cseperedett, s az objektív mutatók és szubjektív vélemények alapján úgy tűnik, céljai és az elérésükért tett lépések a tagok és a külsős résztvevők számára is szimpatikusak.

A honlap létrehozása már az alakuláskor felvetődött, ez a vágy természetes volt abban a világban, melyben egy civil szervezetnek honlappal rendelkezni divatos. A honlap a Demeter Egyesület számára nélkülözhetetlen maradt, így mostantól a tagok és az érdeklődők információszerzésre használhatják. Az elmúlt években megvalósított rendezvények alapján úgy véljük, a programjaink változatosak, a nagy nyílt programok eredményesen és élvezetesen népszerűsítik a természetjárást, a túraversenyzést és a Dél-Mezőföldet.

Időközben az információhoz jutás szokásai változtak, ezért honlapunkat 2016-ban megújítottuk.
A honlapon minden túra kiírása a túra előtt 2 héttel (nagyobb események előtt több héttel/hónappal) megjelenik.

A hagyományosan megrendezett főbb nyílt túráink:

  • Bakancsos Atom Kupa (március)
  • DEMETER kerékpáros teljesítménytúrák (április)
  • DEMETER gyalogos teljesítménytúrák (május)

Az interaktív tartalmakért (fotók, élménybeszámolások, beszélgetések, kapcsolattartás, receptek cseréje) zarándokoljatok a facebook oldalra vagy egy kávézóba 🙂
Demeter Facebook oldal

Insta: www.instagram.com/demeteregyesulet/

Paks, 2016. február 13.

Demeter Egyesület – Demeter