Mecseki Térképkör! 2. rész

Továbbra is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike a Térképkörök, melynek közös ismertetőjegye, hogy igyekeznek minél jobban kitölteni az adott hegységről kiadott Cartographia térképet, úgy, hogy csak jelzett turistautakon haladnak, és az útvonal sehol sem metszi önmagát. Innen ered a mottó is: ami a térképen kifér. Tavaly ősszel a Mecseki Térképkörbe vágtunk bele, és végig jártunk kb. 120 km-t a 226 km hosszú „körből”, így 2024 tavaszára már „csak” kb. 106 km maradt.

A Mecsek jelentős része ismert a paksi túrázók előtt, viszonylagos közelsége miatt gyakori célpontja a szakosztályi túráknak. Az azonban biztosan kijelenthető, hogy a Térképkör útvonalvezetése minden eddigi túránktól eltérő. A szabályok hasonlóak a már sokak által ismert Budai Térképkörhöz. Az igazolás az útvonalon készített fotókkal, szóbeli – írásbeli beszámolóval is megengedett.

Időpont:2024.05.27-06.02.
Útvonal (napi bontásban):Szászvár -> Kisbattyán (15/370)Kisbattyán -> Mecsekpölöske (18/210)Mecsekpölöske -> Orfű (16/400)Orfű -> Hetvehely (16/260)Hetvehely -> Éger-völgy (20/480)Éger-völgy -> Dömörkapu (14/520)Dömörkapu -> Pécs (Gesztenyés u. vége) (11/400)
Táv:110 km
Szint:2640 m
Nehézségi fokozat:Könnyű – Közepes
A napi távok közepesek illetve rövidek, a szintemelkedés egy-egy nap jelentősebb, de összességében nem sok. Követelmény a magabiztos mozgáskoordináció, egészséges szervezet és átlagos erőnlét. Elvárás a csapatban történő túrázás szabályainak betartása.
Túravezető:Gergely László ( 20/9312-028)
Indulás:2024.05.27. 07:00 órakor a CsDKK parkolóból
Túraköltség:119 000 Ft (Tervezett)
az ár tartalmazza a szállásköltséget 6 éjszakára, étkezést 6 reggeli + 6 vacsora terjedelemben, csomagszállítást, helyi közlekedési eszközök használatát
Javasolt felszerelés:Javasolt az évszaknak és a terepviszonyoknak megfelelő túraöltözet és egyéb felszerelések használata.
Fizetendő előleg:39 000 Ft
Jelentkezési határidő (előleg befizetésével):2023.03.17. 14:00
Jelentkezés:Török Erzsébet – 20/314-4615 vagy Gergely László 20/9312-028

Szeretettel várjuk a természetet, a kalandokat és a Magyarországot (is) megismerni vágyók jelentkezését. További részletekről érdeklődni a túravezetőnél.

A túra mottója: „A legjobb kilátás a legnehezebb mászás után következik.”

Mecseki Térképkör! 2. rész – Demeter