Óbánya – a magyar Svájc
A nyári forróság elől a mecseki erdőkbe invitálunk benneteket az őszi szezon második túráján.
A nyári forróság elől a mecseki erdőkbe invitálunk benneteket az őszi szezon második túráján.
Ősszel is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Az elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike a Térképkörök, melynek közös ismertetőjegye, hogy igyekeznek minél jobban kitölteni az adott hegységről kiadott Cartographia térképet, úgy, hogy csak jelzett turistautakon haladnak, és az útvonal sehol sem metszi önmagát. Innen ered a mottója is: „ami a térképen kifér.
A tegnapi bejárás után némileg változtatott a túravezető az útvonalon, aminek a következőben változtak a túra paraméterei.
Az eredeti túrában szereplő összes látnivalót érinti az új útvonal.
| Táv: | 22,7 km |
| Szintemelkedés: | 798 m |
| Pontérték: | 49,96 |
Frissen végzett túravezetőként meginvitállak egy túrára, mely gyerekkorban az első hosszabb túrám volt a családommal.
Június 10-én Pozmázról indulva meglátogatjuk Prédikálószéket, majd végállomásként Dömösre érkezünk, ahol a buszunk vár majd.
A túra kb. 20 km hosszú, a Pilis hegységen vezet át, néhány rövidebb pihenővel tervezünk. Többek között érintjük a Lajos-forrást, a Sikárosi-rétet, valamint a Vadálló-köveket.
Családi túrán jött az ötlet, hogy levendula-virágzáskor milyen szép lehet ez a gejzírkúpos, Balatonra kilátós túra. Na, most kiderül.
Összeállt végre az országjárás programja, így megosztom veletek. Mint jeleztem már az idén az ország észak keleti csücskébe látogatunk el. Látnivaló sok van, nehéz volt válogatni remélem, a végleges program elnyeri tetszésetek. Lesznek szatmári ízek, egy kis történelem, népművészet, épített örökség, amelyekhez már csak a ti jókedvetek, kíváncsiságotok hiányzik.
Soron kívül beesett a dunaföldvári Dunatúra Egyesület Születésnapi Teljesítménytúrára szóló meghívása, aminek szeretnénk eleget tenni.
Időpont: 2023. április 22.
Csaba 2022-ben szerzett Bronzjelvényes túravezetői minősítést. Ez az első túrája a Demeter egyesület turistáival. A túra útvonala a 2022-ben Pilis félmaraton néven került be a teljesítménytúrák sorába.
A kedvező időjárásban bízva gyalogos teliholdtúrát szervezünk; ha van kedvetek jönni, gyertek velünk.
Hegymászás az Alföld „közepén”. És ez nem áprilisi tréfa!