Közép-Dunántúli Piros III.
Ebben az évben pótoljuk be a tavalyi Közép-Dunántúli Piros túra harmadik szakaszát. Iszkaszentgyörgy – Várpalota útvonalon haladunk.
Ebben az évben pótoljuk be a tavalyi Közép-Dunántúli Piros túra harmadik szakaszát. Iszkaszentgyörgy – Várpalota útvonalon haladunk.
A Cseszneki vártól induló körtúránk az Ördög-árok látványos szurdokán át halad. Itt a mészkőfalak, sziklás terep lépcsők, kőgörgetegek és időszakos vízesések miatt javasolt a túrabot használata. Az Ördög-gát elhagyása után beérünk a Kő-árokba. Az ösvény meredek lejtőkön vezet, de a kő-árok már nem ölt szurdokszerű jelleget. Tovább...
Gergely Laci ezúttal nem egy hétre, csak egy napra „rabolja el” a túratársakat.
Ebben az évben három Közép-Dunántúli Piros túra került bele az egyesület túra kiírásába (Kisfüzetbe). Most a második túrára kerül sor, ezt a túrát Várpalota és Tés település között tervezzük. A túrát úgy terveztem, hogy a résztvevők dönthetik el, hogy melyik irányba tegyük meg a túrát. Választhatjuk a könnyebb útvonalat Tés-i fennsíkról lefelé vagy menjünk Várpalotáról felfelé a nehezebb úton. Most is egy szurdokban vezet a túránk hasonlóan vadregényes, mint a Burok- völgy, de ennek is meg vannak a szépségei. Bélyegzőpontok itt is lesznek.
Ebben az évben három KDP-s túra került bele az egyesület túra kiírásába. Módosított időpontban tartjuk meg az idei túratervben szereplő, Közép-Dunántúli Pirosra tervezet túránkat.
Készüljetek, vége a nyárnak, indul a túraszezon. Ajánlatunk egy kellemes bakonyi túra, melynek során egy természeti különlegességet fogunk túra közben megnézni, az Úrkúti Őskarsztot.
Lassan vége a nyárnak, kezdődik az őszi túra szezon. Első ráhangolódós túránk a Bakonyba vezet.
Kora őszi túra a Bakonyban Tovább...
A Keleti-Bakony legmagasabban fekvő települése, Tés és környéke sok mindenről nevezetes. A Tési-fennsík egykoron királyok vadászterülete volt, melyről vadászkastélyok romjai és a közeli Királyszállás neve is árulkodik. Tovább...
Kálvária-kápolna, vízimalom, barokk római katolikus templom, európai hírű védett tiszafás, 300 éves tölgyek a veszprémi állatkerttel bezárólag – az egyéb látnivalók között.
Túravezető: Adorján József Tovább...