Budai Térképkör, azaz ami a térképen kifér!

A vírushelyzet kapcsán sajnos ez évben nagyon sok tervezett túra elmaradt, így járt ez a program is, hiszen eredetileg májusban mentünk volna a Budai-hegységbe. Mára szerencsére rendeződni látszik a helyzet, újra lehet természetjáró szervezeteknek túrákat szervezni.
Ebben a – reményeink szerint tartósan így maradó helyzetben – egyesületünk továbbra is szervez és biztosít programot a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek. Tovább...

ASE–Demeter programterv 2021

Okosabbak nem lettünk tavaly decemberhez képest, de gondoltuk, megosztjuk a 2021-re tervezett ASE–Demeter közös programtervet. A túravezetők a nem túl lelkesítő körülmények ellenére lelkesen állították össze a 2021-es változatos programtervet. A programterv „A” és „B” terv oszlopa nem jelent jóslást – majd meglátjuk. Tovább...

Ismerd meg a Baranyai-dombságot

ISMERD MEG… EGY KÉSŐBBI IDŐPONTBAN – A TÚRA ELMARAD.

Folytatjuk a néhány éve elkezdett „Ismerd meg a Baranyai-dombságot” sorozatunkat.
Jelen túránk során ismét a sváb települések környékén túrázunk, a már megszokott, baranyai dombok között. Érintjük a vendégszerető Liptódot, ahol többek között a templom kínál – különleges stáció képeivel – látnivalót az ideérkezőnek. Tovább...

Boronka-melléki túra, Belső-Somogy

Megint Somogy!

Korábbi vállalást teljesítünk ezzel a túrával, a távolról megtudható információk alapján változatos növény- (lápostól a homoki gyepig) és állatvilág fogad minket. Bejárjuk az „Eltűnt puszták nyomában” tanösvényt is.
Kisebbeket/kényelmesebbeket is hívok, mert a túra egy részét (9 km) erdei vasúttal is lehet teljesíteni.
Hív a vasút, vár a táv! Tovább...